Inicio / Egyéb /

Mit tegyünk ha rendszertelen nyelvtanulók vagyunk?

angol nyelvlecke, német nyelvlecke
kreatív nyelvtanulás, nyelvtanulás online
angol tanulás online, angol feladatok
német nyelvtanulás kezdőknek, német alapok
kezdő angol, angol oktatás
angol gyakorlás, angol nyelvtanár

Mit tegyünk ha rendszertelen nyelvtanulók vagyunk?

by Birinyi Balázs

Szeretek terveket faragni, mert így tudom, hogy hová és hogyan szeretnék elérni – mintegy térképet adnak előre, a nagy útra. Aztán persze jön az élet és egy marha nagy, fekete alkoholos filccel összefirkálja az egészet.

Ez persze csak akkor kellemetlen, ha az ember nem tudja előre, hogy ilyenek MINDIG lesznek. Így már sokkal nagyobb nyugalommal fogja várni a csapásokat – hogy aztán rögtönözhessen.

Az ugye teljesen alap, hogy a nyelvtanulás két dologból jön: tanulásból és gyakorlásból. Előbbit kényelmesen és viszonylag egyszerűen meg lehet tenni, akár otthon is. A gyakorlás már kicsit nehezebb ügy, mert ezt viszonylag nehéz egyedül, pont a már említett dolgok miatt.

Persze nyelvcsere partnert találni nem olyan nehéz, rengeteg oldal létezik erre, ám jó partnert találni már közel sem ennyire egyszerű dolog.

Szóval, ekkor jött a verbling, ami amolyan nyelvtanulási chatroulette: beállíthatod, hogy milyen nyelvet tanulsz, hogy milyen nyelvet beszélsz, aztán az oldal összesorsol egy véletlenszerű emberkével (természetesen a megfelelő nyelvpárral), és van 5-5 percetek, hogy egyik, majd a másik nyelvet gyakoroljátok.

Elkövettem azt a hibát, hogy a gyakorlásomat erre akartam alapozni – és meg voltam lőve. Mert nem működött a dolog. Döntést kellett hoznom: keresek valami kifogást és elmélázgatok arról, hogy jajj, de kiszúrt velem az univerzum, majd valamelyik barátommal hetente gyakorlok 20 percet, és a 90. nap végén azt hazudom, hogy technikai okok miatt (az a szemét univerzum!) nem sikerült teljesíteni a projektet, VAGY villámgyorsan keresek valami megoldást.

Fogadalmat tettem, hogy az első 30 nap után minden nap fogok beszélni és gyakorolni valamennyit. Mivel az óra ketyegett, azonnal léptem: elővettem a féltve őrzött bankkártyát és azonnal kerítettem egy embert, akivel rögtön, még aznap tudok gyakorolni.

Persze, elhúzhattam volna az időt még napokig, hetekig, keresve valakit, aki nem csak ingyen vállalja, de jó fej is, érdekel is, és nem pusztán a nyelv köt össze minket. De akkor nem haladnék. Úgyhogy ezt benyeltem, de nem érdekelt. Tudom, hogy csak áldozatokkal lehet haladni.

Legyél rugalmas!

Számomra ebből a tanulság annyi volt, hogy néha fontos mérlegelni, hogy mi is fontosabb az ember számára. Ez az én esetemben így néz ki: jelenleg idő az, amiből a legkevesebb van, ezért ahol tudok rövidítek, jelen esetben egy képzett, gyakorlati szemléletű tanárral/beszélgetőpartnerrel – ugyanakkor fontos belátni, hogy ez csekély áldozat azért, hogy mennyi időt és energiát megspórol nekem.

Máshol ezeket a dolgokat nem tudnám, legalábbis nem így, nem ennyi idő alatt. Én úgy döntöttem, hogy ez nekem megér X összeget, és biztos vagyok benne, nem fogom ezt megbánni. De ezt eldöntitek majd ti!

Forrás: www.otevotnyelv.com

The following two tabs change content below.

Birinyi Balázs

Szia! Birinyi Balázs vagyok, és tőlem olvashatod a nyelvtanulással és a Click 4 Skill-lel kapcsolatos híreket, érdekességeket. Ne maradj le semmi fontosról, kövesd blogunkat!

Oszd meg ezt a bejegyzést

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal Cookie-kat használ. Az Európai Uniós törvények értelmében kérlek, hagyd jóvá használatukat. Bővebb információ

Az Európai Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmedet arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

Bezárás