Barion Pixel

Tanári regisztráció

A Click Prémium szolgáltatás lehetőséget biztosít saját vagy iskolai tananyagok, tematikus leckék létrehozására, valamint az órai anyagok digitalizálására több, mint harminc nyelven. Az alkalmazásba rögzített szavak, szókapcsolatok, kifejezések, mondatok, nyelvtani szerkezetek egyaránt használhatók a tantermi vagy az online oktatásban, valamint megoszthatók a diákokkal, akik helyes kiejtéssel megtanulhatják azokat, majd ugyanezen elektronikus rendszeren keresztül vizsgát is tehetnek a megszerzett tudásukból. Ez a digitális tanítási segédeszköz hatékonyabbá teszi a nyelvi képzést és a diákok idegennyelvi készségének fejlesztését. Ráadásul motiválóvá teszi az otthontanulást is, mert az órai anyag elsajátítása játékos formában történik.

Ha az alábbi űrlapon keresztül Ön elektronikusan regisztrálja magát, mint iskolai nyelvtanár vagy idegen nyelvet tanító magántanár, és igazolja felénk az előbbieket, mint jogviszonyát, ezért Önnek cserébe díjmentes Click Prémium elektronikus hozzáférést biztosítunk.

A sikeres regisztrációt követően a megküldött adatokat kollégáink 2 munkanapon belül feldolgozzák, majd az ellenőrzést követően e-mailben tájékoztatják Önt a hozzáférés aktiválásának lépéseiről. Kérjük, hogy az alábbiak szerint adja meg részünkre az alábbi adatokat, amelyeket természetesen az adatkezelési előírások szerint kezelünk.

Regisztrációs adatok

Bármilyen egyéb információ, amit meg szeretne velünk osztani (maximum 1000 karakter)

Az AdBlocker megakadályozhatja a regisztráció elküldését!

Iskoláknak, cégeknek és szervezeteknek 100 db feletti vásárlás esetén 5% mennyiségi árkedvezményt biztosítunk.

Egyedi árakért kérjük, keressék márkanagykövetünket!

Németh Éva

Németh Éva

+36 (20) 450 0848

evi@click4skill.com

Hogyan tudod megvásárolni
a Prémium szolgáltatást?

Weboldalunkon keresztül bankkártyás fizetéssel (Redeem kód - licence kulcs) vagy utánvéttel

Weboldalunkon keresztül bankkártyás fizetéssel (Redeem kód - licence kulcs) vagy utánvéttel

Google Play áruházon keresztül

Google Play áruházon keresztül

App Store-on keresztül

App Store-on keresztül

Személyesen a márkanagyköveteinknél<br/>(Redeem kód - licence kulcs)

Személyesen a márkanagyköveteinknél
(Redeem kód - licence kulcs)

Mivel a Click használata nem operációs rendszerhez, hanem a felhasználói fiókodhoz kötődik, a Click Prémium szolgáltatáshoz bármilyen módon vásárolhatsz hozzáférést (Redeem kód - licence kulcs), amit bármilyen platformon használhatsz (PC, Android, iOS).

1. Weboldalunkon keresztül (Redeem kód - licence kulcs) vásárlása

Fizetési és szállítási módok:

A) Bankkártyás fizetés a Barion biztonságos rendszerén keresztül

A vásárlás menete roppant egyszerű, néhány adat megadása után a megbízható Barion rendszeren keresztül az alábbi bankkártyákkal tudsz fizetni: Visa, MasterCard, Maestro, American Express. Az online vásárlást követően az általad megadott email címre megküldjük számlát a Redeem kóddal - licence kulccsal kiegészítve.

B) Átutalással

Ebben az esetben a vásárlás befejezésével emailben elküldjük a díjbekérőt, ami alapján internetbankodból vagy személyesen a bankfiókodból el tudod indítani az utalást.

C) Utánvéttel

Ebben az esetben a megrendelt termék(ek) ellenértékét utánvéttel is kiegyenlítheted készpénzben, vagy - függően a futárszolgálattól – bankkártyával a csomagot kiszállító futárnak.

Fontos: a megjegyzésben tüntesd fel a díjbekérőd számát, hogy azonosítani tudjunk.

Amint megérkezik az összeg a számlánkra, elküldjük a Redeem kódot - licence kulcsot online, az általad megadott email címre.

2. Google Play áruházon keresztül

Ha így szeretnéd megvásárolni a Prémium szolgáltatást, ez esetben telefonodon nyisd meg a Play Áruházat, majd keress rá a Click programra.

3. App Store-on keresztül

Ha így szeretnéd megvásárolni a Prémium szolgáltatást, ez esetben telefonodon nyisd meg a Play Áruházat, majd keress rá a Click programra.

Személyes vásárlás

Amennyiben személyesen szeretnél vásárolni, vagy érdeklődni a termékről, hívd márkanagyköveteinket!

Németh Éva: +36 (20) 450 0848

Töltsd le az appot!

A Clickkel akár egyszerre több platformon is tanulhatsz:

Egyszerűen töltsd le az alkalmazást, és lépésről lépésre végigvezetünk a használatán.

Te pedig már percek múlva elkezdheted a tanulást - vagy akár a saját tananyagod összeállítását.